Scroll Top
1146 Budapest, Thököly út 114/a

Az előző évek hagyományait követve, idén is Monte Carlo-i utazásunkkal indítottuk az évet, nem is akárhogy. Nemcsak az olykor 20 fok fölötti meleg volt szokatlan de az ilyentájt még nem jellemző hétvégi nagy tömeg is. Volt szerencsénk találkozni a siklóernyőzés történelmének két meghatározó alakjával is, Mad Mike Küng -el és Hannes Papesh -el, akik egy közös fotóra és autogramra is kaphatóak voltak.

a képen egy híres ernyő kontrukőr

Csapatunk gyorsan felvette a helyi ritmust és túránk mind a 7 napját izgalmas repülésekkel koronázta meg. Volt akinek itt gratulálhattunk az ‘A’ vizsgájához de születtek időtartam rekordok és kisebb-nagyobb távrepülések is, az estéket pedig spontán szervezett vacsoracsatával zártuk, így a túra végeztével nem csak a sok élmény súlyával gyarapodott a társaság.

Remek évindító, belemelegítő hét volt, túraszervezőként büszkeséggel töltött el ahogy a szemünk előtt fejlődött, sokszor a fáradtságon átlendülve lépett ki a komfort zónából mindenki. Nagyon várjuk az élménybeszámolókat és várunk benneteket legközelebb is fAirPlay túráinkon.

Zárásként pedig egy rövid snitt, ahogy vezető pilótánk, Falucskai Lóránt köszöntötte 2019-et egy Infinity Tumbling manőverrel.