fAirPlay hírek

'A' vizsgások! Változások a tematikában!

‘A’ vizsgások! Változások a tematikában!

Kedves ‘A’ vizsgásaink!!! A hatóság nem engedett abból a követeléséből, hogy Növendék 2 azaz ‘A’ vizsgás ember egyedül, ‘B’ vizsgás jelenlétében repülhessen. A jövőben már csak olyan pilóta felügyelheti az ‘A’ vizsgásokat, aki elfogadja a növendék felügyeletét, vagy jelen van az oktató. Erre nyomtatványt a honlapon találtok. Ez a kupolázásra is vonatkozik! A teljes tematikát [...]

SkyTribe XC 2014 - Élménybeszámoló

SkyTribe XC 2014 – Élménybeszámoló

Nemrég született meg az elhatározás bennem, hogy idén több különleges helyre szeretnék eljutni repülni, versenyezni. Nézegettem a versenynaptárt és a sok neves (drága) verseny közt találtam egyet, ami minden kitételnek megfelelt. Egyrészt különleges a helyszín, másrészt igen pénztárcabarát. Nem is hittem benne igazán, hogy sikerül kijutni de végül eljött az idő és most itt vagyok [...]

Utánpótlás program

Utánpótlás program

Tisztelt pilótáink! Szeretnénk felhívni a figyelmeteket az alábbiakra: A MOB támogatásával, az MRSZ siklórepülő szakága felkéri mindazon pilóták jelentkezését, akik szeretnének részt venni az “Utánpótlás Programban” és az alábbi feltételeknek megfelelnek: Az “Utánpótlás Program” keretében segítséget nyújtunk fiatal pilóták részére élsportolókká válni! Szakképzett edző és oktatók segítenek a XXI. század sporttudományos eszközeivel eredményeket elérni! Sporttáborok [...]

Utam az 'A' vizsgáig

Utam az ‘A’ vizsgáig

  Sólyom-Tóth Tamás vagyok, írásom idején frissen (egészen pontosan 08.13-án, Szlovéniában, Kobala térségben) végzett A- vizsgás. Aki elolvassa írásom, talán kedvet kap, netán át is segíti a hasonló nehézségeken, amikkel én is megbirkóztam. Azt csak Kata és Lóri tudja, miért engem kértek meg e bejegyzés megírására, vélhetően ők is látták a fejlődést, amit ez idő [...]

2013. évi Magyar Nemzeti Bajnokság a Serial Cup

2013. évi Magyar Nemzeti Bajnokság a Serial Cup

  Idén végre lesz Nemzeti Bajnokságunk, melyet összevonva szerveznek a népszerű Szlovén versennyel, a Serial Cup-al. Időpont: 2013. szeptember 3. (kedd) – szeptember 7. (szombat) Tartaléknap: szeptember 8. vasárnap (abban az estben, ha szombatig kevesebb mint 3 érvényes nap van) Helyszín: Tolmin, Szlovénia, starthelyek: Kobala, Stol, Lijak Ernyők: EN/LTF A, EN/LTF B, EN/LTF C, EN/LTF [...]

A fAirPlay siklóernyős iskola is támogatja a PD Ligát.

A fAirPlay siklóernyős iskola is támogatja a PD Ligát.

Idén megrendezésre kerül az 5. Magyar Siklóernyős Liga versenysorozat, melynek alapgondolata a következő: Mindig előre megadott időpontokban zajlik a verseny, Magyarország területén belül, megadott helyszínek valamelyikén. Ez vagy az Eged hegyet jelenti Egerben, vagy pedig a Nyikom starthelyet Pásztónál. A repülős szezonban minden hónapban egy hétvégét, azaz 2 versenynapot írnak ki, idén összesen 18 Task, [...]

II. Grappa XC open – Bassano del Grappa

A versenyszellem mindannyiunkban benne van, versenyzünk önmagunkkal és másokkal is. Mégis sokan ha meghallják a verseny szót megriadnak, mondván áhh én még nem tartok ott, nem vagyok olyan ügyes, nem is tudom használni a GPS-em..stb. Ezen kifogásokból kiindulva találtuk ki, hogy játékos formában, kötetlenül, rendezzünk “versenyt”, a műszerekben való jártasság megszerzésére illetve, hogy kicsit közelebb [...]

Mennyire biztonságos a siklóernyő

  Sokakban merül fel a kérdés a siklóernyőzés kapcsán, hogy vajon mennyire extrém sport, illetve mennyire biztonságos a siklóernyő. Ezt a témakört boncolgatja Klebercz Dezső pilóta társunk az alábbi írásában.   Milyen gyakran történik személyi sérüléssel járó baleset? Hivatalos adatokat nem kerestem, a környezetem statisztikája a következő: Ez abba a nagyságrendbe esik, mint a környezetem [...]

Siklóernyő cellára hajtás

Felszerelésed meghálálja a törődést. Ha siklóernyődet megfelelő módon hajtod össze, jelentősen megnövelheted annak élettartamát. Az ernyő legérzékenyebb pontja az orránál található merevítés (Dakron, Milar vagy pálcika). Ha ezek megtörnek, egyrészt már nem lehet javítani, másrészt a siklóernyő repülési tulajdonságai jelentősen megváltoznak (biztonság, teljesítmény). Ennek a problémának a kiküszöbölésére kezdték el alkalmazni a cellára hajtást, azonban [...]

Siklóernyős EB hírek

Siklóernyős EB hírek

Hazánk fiai, azaz a magyar siklóernyős válogatott elindult a 12. Siklóernyős Európa Bajnokságra, amit idén a franciaországi St André Les Alpes nevű falucskában rendeznek. Európa 150 legjobb pilótája küzd majd a bajnoki  címért. A résztvevő válogatott keret tagjai a következők: Összegyűjtjük nektek a legérdekesebb híreket a Siklóernyős Európa Bajnokságról, szemezgetve Kovács Béci és Máté blogjáról. [...]

[sg_popup id=1]