Milyen volt India? Egy szóval: más

Fogadjátok szeretettel klubtársaink, Bede Fazekas Márk és Knoll Gergő képes-írásos beszámolóját indiai kalandjaikról.

Történt még Ősszel, hogy Geri feltette a kérdést: nem megyünk-e Indiába repülni. Mivel ott október-november tájékán repülőszezon van és viszonylag olcsó a repjegy. Először csak mosolyogtam, hogy biztos hülyéskedik, mert minek is akarnánk oda menni. Aztán később rájöttem, hogy nem viccelt. Így végül (kissé leegyszerűsítve) vettünk repjegyet, elkezdtük túrni a netet és valahogy kijutottunk Indiába. És még haza is, méghozzá egészségesen!

És hogy milyen volt India? Egy szóval: más. A közlekedési szokások, a járműpark, az ételek, az épületek, az utcakép, az emberek, és még persze sorolhatnám. Könyvet lehetne írni róla, meg kell nézni egyszer személyesen. Európai szemmel/szájjal/füllel/orral annyi szokatlant lehetett tapasztalni a földön, hogy mondhatni, leginkább a levegőben repdesve találkoztunk a legnormálisabb körülményekkel. Odafenn már nem éreztük az elégetett szemét szagát, nem hallottuk a folyamatos dudálást, az utca ricsaját. Csak magunk voltunk a sokzsinóros rongyainkkal és a természet, minden úgy működött, ahogy ezelőtt is tapasztalhattuk.

Hogy a repülés részéről is ejtsünk pár szót; kicsit jobb időre számítottunk. Legtöbb nap az inverzió miatt nem lehetett igazán magasra jutni, se messzire látni, viszont nem is volt hideg fenn. Célpontunk, Bir-Billing, a helyi siklóernyős paradicsom a Himalája lábánál van. Starthelyről lenézve előttünk csak dimbek-dombok és síkság, míg mögöttünk olyan hófödte vonulatok is vannak, ahova ha az ember berepül és ott száll le, akkor nem pár óra stoppolást jelent a hazaút. Hanem inkább pár napi túrát. Mi a hegyek mélyére nem indultunk el, csak a civilizáció közelében távolodtunk el a starthelytől. Sima nyugdíjas távrepülések voltak, persze igyekezve kihozni a legtöbbet a napból és magunkból. A hegyi expedíciót pedig meghagyjuk a tapasztaltabbaknak, vagy majd talán egyszer, ha már felkészültebbek leszünk…

Azt hiszem elmondhatom, hogy mindketten profitáltunk a kinn tapasztaltakból. Valószínűleg kevesebb ősz hajszálunk jelenik meg, ha például kihagy az áramszolgáltatás, nincs vezetékes meleg víz, vagy internet. Ha valami működik, annak próbálunk örülni. Mert Indiában valahogy így oldódnak meg a dolgok, sokat lehet tőlük tanulni.




I. Repülés Éjszakája gálaest díjkiosztó ünnepség és repülőbál

Február 23-án került megrendezésre az I. Repülés Éjszakája gálaest díjkiosztó ünnepség és repülőbál, ahol az elmúlt év legjobb sportrepülőit díjazták. Kiosztásra kerültek a 2018 évben megrepült siklóernyős rekordokért járó kitüntetések is, az alábbi képen balról jobbra:

Fichtinger Gyula: Céltáv max. 3 fordulóponttal ált. magyar, nemzeti rekord

Juhász Katalin: FAI háromszög női magyar, nemzeti rekord, Sebességrekord 50 km-es FAI háromszögben ált. magyar, nemzeti rekord

Rácz Balázs: Szabad táv ált. magyar rekord, Szabad táv max. 3 fordulóponttal ált. magyar, nemzeti rekord, Szabad FAI háromszög ált. magyar, nemzeti rekord

Szabó József: Szécsi Gáborról elnevezett fAIR PLAY díj

és akik a rendezvényen nem tudtak részt venni,

Detki Árpád: sebességrekord 25 km-es FAI háromszögben

Varga Norbert: magasságnyerés rekord

Beliczay Koppány: Tandem szabad hurok magyar, nemzeti rekord

Még egyszer gratulálunk minden rekordernek és hasonlóan eredményes 2019-es szezont kíván a fAirPlay csapata!




Összefoglaló a mentőernyő tréningről

Szombaton sikeresen lezajlott a fAirPlay éves mentőernyő dobó tréningje. Öröm volt látni, hogy mennyien tartjátok fontosnak a mentőrendszer megismerését, a mentőernyő behajtásának technikáját.

A nap legizgalmasabb részének, a szimulációs gyakorlatok bizonyultak, ahol mindenki a saját beülőjében ülve, valós repülési pozícióban szimulálhatta a mentőernyő kidobását. A résztvevők megtapasztalhatták, hogy milyen koncentrációra és fizikai erőre van szükség egy-egy dobásnál.

Kiderült pár beülő mentőernyő-gyorsító kombinációról, hogy lassítják a nyitást, majd erre a problémára megoldást is sikerült találni, még szerencse, hogy nem éles helyzetben derült ez ki.

Ha nem is mindenki de közel 50 klubtagunk vett részt a programon, akiket megkérdezve nagyon gyakorlatiasnak találták a tréninget, hiszen ha a szükség úgy hozza, ezek után akár starthelyen is tudják ellenőrizni a mentőernyő konténer tüskéinek helyzetét vagy orvosolni a mentőernyő fogantyú véletlen felszakadását.

Ismét egy remek hangulatú és hasznos csapatépítő délutánt töltöttünk együtt, jövőre mindenképpen megismételjük. Addig pedig azt kívánjuk ne is lássátok a mentőernyőtöket.

A fényképekért köszönet Cintinek!

fAirPlay csapata




Évindító Monaco-i túránkról

Az előző évek hagyományait követve, idén is Monte Carlo-i utazásunkkal indítottuk az évet, nem is akárhogy. Nemcsak az olykor 20 fok fölötti meleg volt szokatlan de az ilyentájt még nem jellemző hétvégi nagy tömeg is. Volt szerencsénk találkozni a siklóernyőzés történelmének két meghatározó alakjával is, Mad Mike Küng -el és Hannes Papesh -el, akik egy közös fotóra és autogramra is kaphatóak voltak.

Csapatunk gyorsan felvette a helyi ritmust és túránk mind a 7 napját izgalmas repülésekkel koronázta meg. Volt akinek itt gratulálhattunk az ‘A’ vizsgájához de születtek időtartam rekordok és kisebb-nagyobb távrepülések is, az estéket pedig spontán szervezett vacsoracsatával zártuk, így a túra végeztével nem csak a sok élmény súlyával gyarapodott a társaság.

Remek évindító, belemelegítő hét volt, túraszervezőként büszkeséggel töltött el ahogy a szemünk előtt fejlődött, sokszor a fáradtságon átlendülve lépett ki a komfort zónából mindenki. Nagyon várjuk az élménybeszámolókat és várunk benneteket legközelebb is fAirPlay túráinkon.

Zárásként pedig egy rövid snitt, ahogy vezető pilótánk, Falucskai Lóránt köszöntötte 2019-et egy Infinity Tumbling manőverrel.




Az első 100km-től 215km-ig

Ez nem egy szokásos, hogy tekertem siklottam beszámoló lesz. A repülés részleteit bárki kielemezheti, végignézheti a kötelékrepülést. Szeretném megosztani az érzéseimet, hogy hogyan jutottam el idáig és hogy éltem meg a 6:38 perc levegőben töltött időt.

Alapvetően lassan érő típus vagyok. Ez igaz a személyiségfejlődésemre és a repülésemre is, nem nagyon akaródzik felnőni. Emellé párosul egy nagy adag önbizalom hiány, ami persze sokszor negatívan hat viszont úgy érzem sok esetben segített, hogy bizonyítsak, leginkább önmagamnak. Ebből fakad a teljesítmény orientáltságom, ezért szeretem a versenyzést, szeretem ha van feladatom.  Ha elérem a kitűzött célt, elégedett vagyok egy rövid ideig de hiába támogatnak, hogy többre is képes lennék na azt már nem hiszem el. 🙂 Vagyis eddig nem hittem de most valami megváltozott.

2011 ben repültem az első 100km-ert 4:17 perc alatt. Sosem fáradtam el a levegőben úgy mint akkor. Emlékszem nagyon görcsösen akartam már azt a 3 jegyű repülést és nagyon nem akarta adni. Biztattak sokan, hogy már rég kijár nekem, meg hogy nem a számok számítanak, valahogy nagyon nehezen jött össze, mivel nem is hittem, hogy sikerülhet. Az ezt követő százasig szintén rengeteget mentem, másfél évre rá sikerült csak újra. Annyira csak a számok voltak fontosak, hogy a legfontosabb, a repülés igazi élvezete háttérbe szorult és mindeközben észre sem vettem, hogy a sok egyéb táv alatt, mennyit és hogyan fejlődök.  Eközben kezdtem belekóstolni a versenyzésbe, ahol nem számítottak a km-ek, egy 40km-es feladat is hatalmas élmény volt, főleg ha célban végeztem.  Rákaptam a feladatok ízére, a másokkal való versenyzésre, motivált lettem. Viszont ebben a más jellegű közegben, már fontossá vált az is, hogy mivel repülök.  Itt ültem fel az első D-s ernyőmre kísérleti jelleggel. Nem a teljesítménye számított, inkább csak kíváncsi voltam elbírok e vele.  Miután 60-70 órát repültem probléma nélkül, váltottam egy újabb D-re ami már teljesítményben is jobbnak bizonyult és ezzel az ernyővel döntöttem meg 2014-ben a női céltáv rekordot, 122km-ert illetve az egyéni szabadtáv rekordomat 159km-ert, 5 óra alatt.

2014, Hajdúnánás 122m-es céltáv

Pont ugyanazt éreztem mint korábban, ennyire még nem fáradtam el fejben sosem. Emlékszem az utolsó termiket már nagyon dekoncentráltan tekertem, a késő délutáni gyogyiban az ernyő minden rezdülésénél kongatták a vészharangot, el is rontottam a végét és úgy döntöttem leszállok inkább. Ma már tudom, hogy ez nagy hiba volt, viszont óriási motivációs löketet kaptam. Talán el is bíztam magam, hogy innen a 200km már semmiség lesz. De hát milyen is szeretett sportunk, óriási tanító.

Ettől a ponttól, minden hátszeles távra szinte kivétel nélkül írtam ki feladatot, céltávot, minden repüléssel rekordot akartam dönteni. Sok 100km sikerült eközben, sok 4-5 órás repülés de a közelébe sem kerültem a rekordnak.  A versenyeken is bár jöttek a kisebb eredmények, elégedetlen voltam a teljesítményemmel, ernyőt is váltottam, ekkor már az első 2 zsinóros ernyőmre. A legkeményebb edzőm Lóri, folyamatosan dolgozott az önbizalmam építésén amiért nagyon hálás vagyok, viszont ahogy mondani szokás, fejben nekem eldőlt, hogy ez nem úgy megy ahogy kellene, mindenben a hibát kerestem és mivel elég következetesen tettem ezt, meg is találtam. 2016-ot önértékelési mélyrepülésként éltem meg. Sem a versenyek, sem az itthoni repülések nem mentek jól, nem bírtam kimászni a gödörből amit magamnak ástam, ismét ernyőt váltottam de a blokk a fejemben erősebb volt minthogy ennyi átlendítsen.  Tavaly ősszel határoztam el, hogy életemben először megjutalmazom magam (sportban), megérdemlem, hogy egyszer kipróbáljam milyen a világ legjobb ernyőjével repülni. Ki tudja meddig lesz lehetőségem versenyekre járni, ezt az életmódot folytatni, egyszer ezt megengedem magamnak, még a színét is egyedire kértem, mert ez valamiért nekem fontos. 🙂 Az ernyő csodás, a színe mindig mosolyt csal az arcomra ha felnézek rá és egyszerűen csak végzi a dolgát. Annyira működik, hogy azt érzem, igazán szárnyalok, nem rándulok görcsbe repülés előtt a felhőkön, a szélen, hogy valami nem jó. Inkább csak boldogan kiterítem a gyönyörűségemet és lesz ami lesz.

Valahogy így indult a legutóbbi szársomlyói repülés is. Rutinból kiírtam egy céltávot, szerettünk volna családi repülést Lórival, megbeszéltük, hogy az én jelzésemre fogunk indulni, kicsivel dél után ezt meg is tettük.  Az első 70km könnyűnek bizonyult, bár itthoni környezetben ritka, versenyzői szellemiségű boly verődött össze. Élveztem, hogy tartom a lépést a versenyernyőkkel, a felhők működtek, gyorsak voltunk. Teljes mértékben csapattagnak éreztem magam, nem frusztrált semmi. Még az sem, amikor először alacsonyabbra kerültem. Teljes magabiztossággal haladtam, annak ellenére, hogy egyedül maradtam egy rövid időre.

Majd újra összeverődtünk és a céltávot játszi könnyedséggel teljesítettem. Felejthetetlen pillanat marad, jobb és bal oldalon két versenyernyővel, mint valami díszkísérettel csippant be a gps-emen, hogy feladat vége. Tényleg csak a vörös szőnyeg hiányzott. Az a felirat a gps-en kissé meg is zavart, feladat vége, dehogy. 170kmnél, amikor tudatosodott, hogy megvan a szabadtáv rekord is elértük a számomra kritikus 5 órás repülést. Kommunikálni nem tudtam a többiekkel mert előző nap elhagytam a rádiómat, alulöltöztem, szintén előző nap tettem ki a téli ruhámat, a szőlőcukrom elfogyott, a víz egyre víz ízűbb lett és a szükség is egyre szükségesebbé vált, pedig fel voltam készülve erre is, szóval fejben kezdtem nagyon szétesni, le akartam szállni, nagyon. (hey ezt egyszer már eljátszottad, ébresztő) Már a nap sem sütött, vastag cirrus felhőzet árnyékolt, nem értettem mi adja még a termikeket de valami adta. Az „edzőm” szavait mantráztam folyamatosan, nem kényeskedünk, az senkit nem érdekel. A teljesítményrepülés nem arról szól, hogy végig jól érezzük magunkat. Így arra próbáltam koncentrálni, hogy tartsam a lépést, Lóri mellé szerettem volna leszállni, csak kőröztünk a végtelenségig. A csókakő fölötti átrepülés közben, a cirrus alól kibújt a lemenő nap meleg fénye, ami adott egy utolsó energia löketet az agyamnak és ezen kívül egy utolsó gyenge termiket is. Végtelen végsiklásból szálltunk le a Dunától pár km-re. 215km után. Így lett ez a repülés a leghosszabb magyar női repülés, az első 200+.

Repülés részletei: https://www.xcontest.org/hungary/repulesek/reszletei:icukat/18.5.2017/10:21

Azóta eltelt pár nap, volt időm végiggondolni, hogy mi vezetett idáig. Igen ez a 11 év repülés, a több ezer megtett km, a több száz óra, az akarás, a sikerek és a kudarcok, a hitem és a hitetlenségem ugyanúgy, minden összessége. Könnyű volt? Nem, nem volt könnyű . Korábbi énem számos helyen feladta volna, a könnyebb utat választotta volna.  Összeértek a dolgok, felnőttem a feladathoz, ezt most elhiszem.

Sok telefonhívást, üzenetet, őszinte gratulációt kaptam, ennyit tán még sosem, zavarban is vagyok. Minden szó simogatja a lelkem, hálásan köszönöm nektek, szuperhősnek érzem magam.

És hogy, hogy lesz tovább? Őszintén? Nem tudom de abban biztos vagyok, hogy a legjobb tudásom szerint fogom csinálni és nem azért mert nagyon akarom.

Kata

 




“Minden fejben dől el”

Önfejű gyermek voltam, akiből önfejű kamasz lett, de legalább meglepő módon önfejű felnőtté váltam.
Amikor még úgy gondoltam, hogy a “minden fejben dől el” meg a “ha igazán akarod, mindent el tudsz érni” elvek a leghülyébb, legértelmetlenebb állítások a világon, akkor ezzel az önfejűséggel mindig dacosan felhúztam nem kicsi orromat, és azt válaszoltam rendre a bölcseknek: nagyokosok, ha ez így lenne, az ember tudna repülni, de repülni tudvalevőleg nem lehetséges.
Ez az önmaga paródiájába forduló fals magabiztosság sokszor eszembe jut, amióta repülni tanulok. Na de ne szaladjunk ennyire előre..
A helyzet az, hogy van egy pont az életben, amikor beleszeretsz a szabadságba. És onnantól keresed, kutatod, szimatot fogott vadászkutyaként loholsz a szabadság nyomában. És már csak idő kérdése, hogy szembejöjjön veled a repülés, mondjuk a siklóernyőzés. És akkor elkezdesz figyelni. Előbb-utóbb pedig vágyódni.
Velem is így kezdődött. Vagy két teljes napig ültem a fűben és néztem az ernyősöket, közben kétoldalt csorgott a nyálam széles patakokban. Figyeltem a csendes suhanást, a neon zsinórokat, a vidám színű ernyők kavalkádját, a pilóták arcán elterülő vigyorokat, aztán becsuktam a szemem és elképzeltem, hogy én is a levegőben vagyok.

Még fél év telt el az első tanfolyamos napig, amikor is a csolnoki leszállóban először csatoltam magamra a beülőt, először kezdtem loholni bénacsirke pózban ernyővel a hátamon és először éreztem a vibráló izgalmat a gyomromban: sikerült az ernyőt a fejem fölé emelni! Aztán persze – csak hogy nehogy túl nagy legyen az arcom – másodikra nem sikerült és még számosszor elrontottam, de mindig tanultam belőle valamit, ahogy a hibáiból is folyton tanul az ember.

A következő alkalommal eljött a pillanat, amikor egy 5 másodperces siklásban volt részem, úgy másfél méteres őrjítő magasságban, amitől egyfelől a frász kivert, másfelől háromnapig konstans vigyor volt az arcomon, letörölhetetlen.
És hát mindig szerencsés lány voltam, úgyhogy nyilván a harmadik tanfolyamos napomon eljött az első magasstart ideje. Na, az leírhatatlan. Életem igen előkelő top 10-es listájában benne van az élmény, pedig hát ritkán unatkozom, na.

Az uszkve 80 méter magasban lévő starthely hirtelen végtelenül udvariassá tesz, mindenkit magad elé engedsz, míg megkeresed az önbizalmadat, amit valahol félúton elhagytál felfelé mászás közben. De aztán nincs mese, gyors peluscsere a bokorban, és startolni kell. Lóri látja, hogy síkideg vagyok, duruzsol, nyugtat, kevés sikerrel, úgyhogy inkább bíztatólag lelök a hegyről. És amikor a lábam elhagyja a földet, és beülök a kényelmes fotelembe, elém terül a táj: kit érdekel, hogy szürke, hogy ködös, hogy szmötyis, a legszebb. És immár az enyém is. Kinyílik egy új világ, egy addig ismeretlen érzés, rálelek egy fogalomra, valamire, ami addig hiányzott a szótáramból.
Repülök.

Nagyjából három percet töltök a levegőben, amit három másodpercnek érzek. Kata kedves hangja a rádióban elnyomja az ereimben száguldozó vér hangját a fülemben, sikerül a leszállás, és én azonmód elkezdek gumilabdaként pattogni örömömben, és nyomdafestéket nem tűrő jelzőkkel próbálom körülírni, mennyire volt jó. Félek, nem sikerül, az élmény leírhatatlan, szóval erről csak annyit: akkor azt kívántam, bárcsak aznap éjjel azt álmodnám, hogy repülök.

Azóta a tizedik magasstartnál tartok, valamint néhány gyakorlós napon is túlvagyunk, és minden egyes alkalom új kihívások elé állít, mindig valami addig ismeretlen és még izgalmasabb következik.
Az élmények egyre gyűlnek, a szervezetem fürdik a boldogsághormonban, a vigyor nem múlik az arcomról, a levegőben minden probléma hirtelen jelentéktelenné zsugorodik. Épphogy belekóstoltam, de most már minden hétvégén újra érezni akarom a szabadság ízét.
És most már tudom, hogy “minden fejben dől el” és “ha igazán akarod, mindent el tudsz érni”.
Akár még repülni is meg tudsz tanulni.

Egyed Melinda
simplyamore.hu




Napi Igen

Bár fáziskéséssel, de az igenlés teljes értékű a 7végét illetően. Ráadásul marha nagy igen, mert olyat tettem, mint eddig még soha!

Ugyebár, erőst javallott folyamatos tanulással kondicionálni az emberi szervezetet. Választásom ezúttal sem a trigonometriára esett, se a klasszika filológiára, hanem. Azon nyomban beiratkoztam 1 tanfolyamra, ahol azt ígérik, hogy repülni fogok. Gép nélkül. Ez kell nekem! Bár a siklók rémbüdösek, ha megijednek, ernyővel teljesen megváltozik a viselkedésük. És nem szaglanak.
Tehát, elküldtem a jelentkezésemet.

Ennek következtében szombaton 2kor találkoztam az oktatóékkal a 3ashatárhegyen. Az első szűrő az volt, hogy a furgonból kihajigált pakkokat cuccoljuk fel a dombtetőre. Mire felértem a markáns napsütésben és a saját levemben, elhatároztam: serpa nem leszek.
Papírozás, bemutatkozás, a 2 oktatóval együtt voltunk 9en. Némi elméleti alapozás után továbbállás a gyakorló terepre.
Gondoltam, megnézzük, hogy kell ernyőt hajtogatni. Aztán meglepődtem, mikor csak kihajtottuk, s máris indulásra kész állapotban hagytuk. Megismerkedtünk a felépítésével. Beömlő nyílások, ABCD sor zsinórokból, stablap, fékek, beülő.

AZTÁN!

Elsőként felveszed a sisakot. Magadra csatolod a beülőt: combkörön, mellkörön, meg persze a vállkörön a pakk. Arccal a lejtő felé, mögötted a gondosan kiterített ernyő. Kezedben az A sor és a fékek. Gyomrodban tremor. Utolsó gondolatod, hogy EZT minek kellett?!
Elhangzik a “Mehetsz!” és előredőlve, egész testsúlyod bevetve húzod az ernyőt. Intenzív futólépésben.
Szerencsédre a szél megszánja keserves erőlködésedet, s gyorsan besegít. Néhány lépés után első hallásra szerelembe esel: fejed fölé robban az ernyő, elveszted lábad alól a talajt és már siklasz is! Repülsz! A menetszél ismeretlen távlatokat nyit, szempontjaid új értelmet nyernek, az endorfinod nyomokban vért tartalmazhat.
Erőst sajnálkozol, hogy csak most határoztad el magad a siklóernyőzésre. Valamint, hogy máris közelg a talaj. Amikor is kifutod a fékezésből maradó lendületet, szembefordulsz az ernyővel, majd rózsába szeded. Vállra veted, s felmászol a starthelyre. A tüdődet próbálod nem a cucc mellé helyezni, mikor végre felérsz.

Ami az én talajfogásomat illeti, a legkevésbé várkisasszonyosan elegáns. Inkább hasonlít békára, ólajtóra, Nagy Alföldre. Olyan elterülős. Mázlim, hogy nem a csipkebokrokra. Egyúttal kipipálhatnám a C-vitaminos mezoterápiás kezelést is arcilag. Statisztikát javítandó, 6ból 1x lábra érkeztem. Előttem legalább van fejlődési perspektíva.

Másnap, harmadnap lehet számolgatni a heveder okozta foltokat (NEM szürke 50 árnyalatos tematika!) – már ha eljutsz az ablakig, s fel bírod húzni a redőnyt. Kenegeted a hangyacsípéseket, konstatálod ismeretlen eredetű allergiádat.

S alig várod, hogy újra magával rántson a magasba robbanó ernyő.

Addiktív.

Czékman Kata




Magyar Nemzeti Bajnokság – 2014, Krushevo

Múlt héten véget ért kis hazánk legrangosabb siklóernyős távrepülő sporteseménye, a Magyar Nemzeti Bajnokság, amit idén Macedoniában, Krushevo városában rendeztek meg.

A Magyar bajokságot összevonták az Ukrán Nemzetivel is, illetve ezen kívül számos nemzet képviseltette magát, így egy igazán figyelemre méltó 150 fős mezőny jött össze.

A több mint 50 magyar résztvevő, 3 értékelhető napról büszkén, sok-sok kupát, dicsőséget bezsebelve tért haza. Az összetett versenyt Takáts Pál nyerte, sport kategóriában Bajor Boldizsár elhozta a 2. helyért járó kupát, valamint 2 magyar csapat foglalta el a dobogó első és harmadik fokát is. Számunkra külön öröm, hogy klubunk képviselői is kiemelkedően teljesítettek.

Falucskai Lóránt – összetettben 7. helyen, a magyarok közt pedig 4. helyen, a Hungarian B csapat tagjaként 3. helyen végzett!

Juhász Katalin  – Női második helyen végzett!

Heizer Ágnes – Női negyedik helyen végzett!

Nekik külön gratulálunk!

Az összetett eredménylistát ezen a linken érheted el.

A magyar összetett eredménylista itt található.

A magyar sport kategória helyezéseit is megnézheted.

A nők helyezéseit pedig itt olvashatod.

Az eseményről rengeteg fénykép (és film is) készült Mladin Bence jóvoltából, aminek Facebook-os elérhetőségét itt találod.

Külön köszönetet mondanánk a magyar szervezők lelkes, önzetlen munkájáért.

Jövőre képviseljük még többen a fAirPlay klubbot! 🙂




Rekordok hete

Siklóernyős pályafutásom eddigi legeredményesebb hetét tudhatom magaménak. Ígérem, idén senki egy panaszos szót sem hall tőlem, sem időjárásra sem szerencsére. Életem eddigi leghosszabb távrepülésének, egy nem várt céltáv rekord és már egy évek óta dédelgetett női 3szög rekord büszke tulajdonosa lettem.

Női céltáv rekord

Természetemből fakad a bennem lévő versenyszellem. Egyéb sportban is kipróbáltam már magam versenyzőként és mindig fontos volt egy, vagy több személy “hős” akire felnézhettem, aki célokat, erőt ambíciót adott. Ebben a sportban is megtaláltam a hősömet Ákos Zsuzsi személyében, aki kezdő távrepülő pilótaként igen nagy lökést adott elejtetett félszavakból, gesztusokból. Nyikomon írt ki egyszer egy céltáv rekordot és mondta, hogy elküldi az én nevemet is mert sosem lehet tudni mi lesz a nap végén, semmiből nem áll meg egyébként is mindig mindent ki kell írni 🙂 Segítőkész volt, kedves és önzetlen bár akkoriban nem nagyon repültem 50km-nél nagyobb távot.

Vasárnap hidegfront utáni napon több 200km feletti táv született Nyikomról és másnap mi is oda készültünk nyugatias szélben. Este miközben nézegettem a térképet, felsejlettek a fent említett szavak és gyorsan összeírtam magamnak több Nyikomtól 120km-re lévő pontot (kb. egy hónapja repültem 115km-et addigi legnagyobbamat), hogy majd azokból a starthelyen kiválasztok 1-et, miért ne. Másnap erősödő nyugatias szelet jósoltak, mikor felértünk Nyikomra alig alig lengedezett a szélzsák, az is inkább inkább ény-i irányból bár korábban már többször tapasztaltuk, hogy egyik pillanatról a másikra, akár startolhatatlanná tud válni itt a szél. Elővettem a kis cetlimet a koordinátákkal, mivel a helyzetmegítélés nem volt egyszerű, kb. ráböktem az egyikre, és elküldtem a megadott e-mail címre. Nyikom-Hajdúnánás 122km.

A korábbi naphoz hasonlóan már 10.30 környékén alakult a felhőkép, igyekeztünk ehhez igazítani a startokat és 11.15 után már igen élénk lökések jöttek épp úgy ahogy vártuk. Még soha ilyen korán 11.48-kor már a levegőben voltam és szinte azonnal felestem felhőalapra sok másik pilótával egyetemben. Kisebb bollyal indultunk neki az útnak köztük Lóránttal. 12.30-kor már a Mátra másik oldalán hallgattam a rádióban, hogy sajnos többen Fekete Péter húztak Gyöngyösnél, Sárhegynél.. ezt intő jelnek éreztem, hogy nem kell sietni, még nagyon korán van. Előttünk nem élt még igazán az idő, nagy kékségek voltak, szóval igyekeztem az élénk szelet kihasználva egy-egy felhő alatt kuporodni, fagyoskodni.

A GPS-em, ami Hajdúnánásra navigált még 113km-et mutatott de teljesen figyelmen kívül hagytam ezt az információt, csak a következő előttem álló feladatra koncentráltam. Egészen jól alakult eztán a felhőkép, a Mátra déli oldalát végigszelni, majd ezután meglátni a Bükköt, Eger környékét, a már jól ismert vidéket, csodás volt. Lóránttal repültünk kettecskén, a jelenléte pár rázósabb termikben nagyon nagy lelkierőt adott. Tiszaújvárosig nagyjából együtt haladtunk, itt kerültem először alacsonyra, a rádión még egy utolsó biztatást kaptam, “Hajrá, megfogod csinálni, nagyon jó az idő” aztán továbbment. Szerencsémre minden tankönyvi módon működött, és rövid időn belül ismét vacoghatott a fogam egy felhő alatt. Először mutatta a műszerem a cél érkezési magasságát +420m-re, magam elé meredve pedig felsejlett Hajdúnánás. Nem hittem a szememnek!

Hajdúnánás

Kezdtem fáradni de ez az infó igazi adrenalin bombaként hatott. Nekiindultam, a jelzett érkezési magasság viszont elkezdett vészesen fogyni, majd átment negatívba, a célig pedig még 5 km-et mutatott a műszer. Már lassabban dolgoztam fel a dolgokat, hogy épp egy felhő árnyékával együtt utazom a nagy merülésben. Na itt leizzadtam, elkezdett az agyam kattogni, hogy valamit elrontottam, elbíztam magam itt fogok leszállni a cél előtt 1km-re, ez az én szerencsém (persze ilyen nagyot még sosem repültem).. nagyon mélyről hoztam vissza magam. Pillanatok alatt kellett kiürítsem a negatív vagy egyáltalán bármilyen gondolatot a fejemből, hogy újra a repülésre koncentráljak és döntés(eke)t hozzak.

Céltáv öröm

Átcsúsztam egy közel lévő felhőárnyék szélére mert ott annak muszáj lesz adnia gondoltam és adta. 🙂 Ezzel a kis malőrrel viszont sikeresen elcsúsztam a kijelölt pont mellett, így miután kitekertem biztonsági magasságra, oldal-szembe szélbe kellett teljesen kinyomott gyorsítón visszasiklanom. Ami itt a szétszórtságomat mutatta, meredek a műszerre, célig 100m-70m-40m-60m-100m… hirtelen nem értettem mi van. Itt a pont. Mi az, hogy távolodik, hol a cilinder. Valamiért a műszerem pont a pontra és nem a 400m-es cilinderre küldött, így jól körberepültem 🙂 ezzel leépítve szinte az összes magasságomat. Óriási vigyor ült az arcomra, elengedtem a további célokat aznapra, kinéztem egy jó kis leszállót Hajdúnánás szélén, erre 140m-en becsippan a varió.

Hajdúnánás, céltáv rekord

Tétováztam is de azért elkezdtem benne körözni, na nem úgy mint máskor csak, olyan félvállról véve, kimerülten. A nap legjobb termike volt ez, még 2000m környékére emelkedtem vele, elsodródva még sok-sok km-et és fejben valahol itt ért vége nálam ennek a napnak. Nem titkolom, szétestem fejben. közel 5 óra repülésnél jártam sok izgalommal a hátam mögött. Megláttam a távolban egy nagy várost, sosem jártam erre nem tudtam mi lehet de azt még gondoltam elérem és ott leszállok. Miközben siklottam, kiderítettem, hogy az ott Nyíregyháza ahol ráadásul egy nagyon kedves barátunk lakik, végig alig merültem.

Nyíregyháza

Úgy 600m-en értem el a város szélét és a minden fejben dől el dolog erősködött bennem, hogy én itt leszállok és visszasiklottam egy kényelmes árnyas leszállót keresve. Utólag persze tiszta fejjel átgondolva tudom mit kellett volna csinálnom.

Fél órát ültem még az árnyékban a felszerelésem mellett, bámultam magam elé, lepörgött előttem a napi film újra. Nem hittem el, hogy itt vagyok Nyíregyházán 159km-re Nyikomtól, hogy megrepültem a női magyar-nemzeti céltáv rekordot 122,3km-t. Ezt az érzést kívánom mindenkinek!

Aznap még több fantasztikus rekord született, Lóránt 233km után a határnál szállt le. Az elmúlt évek legjobb, számomra legtanulságosabb napja volt ez, örülök, hogy részese lehettem!

Repülésem részletei.

női 3szög rekord

Pár nappal később Kalocsára utaztunk gyenge szeles időben. Amikor gyenge szélre mentünk már jó két éve mindig kiírtam egy 3szög feladatot, rengeteg személyes kudarcom volt ebből fakadóan de lelkesen indultam neki újra meg újra. A szokásos 45km-et lőttem be a fordulópontok rég el voltak tárolva a műszerben. Rutinosan ment az egész kiírásosdni, mivel már nem először próbáltam, izgulni sem nagyon izgultam. A szél egyébként a próbálkozásaimkor általában mindig más irányból fújt, mint kellett volna a kiíráshoz, vagy élénk lett mint most is, szóval az esélytelen nyugalmával húzattam fel magam, viszonylag későn 13.30 körül.

Az első szár oldalszeles szakasz nehezen ment. Rázós, kellemetlenkedő idő volt még nem nagyon pörögtem rá a dologra. Fel voltam készülve, hogy az első fordulópont környékéről fogok stoppolni. Minden kitekeréssel sodródtam le a kurzusról, türelmi edzőtáborként éltem meg. Meglett az első kanyar és ezután jött az igazán nehéz rész. Szembe szélbe fordultam, a távolban láttam a 15km-re lévő Szelidi tavat ahol majd fordulnom kellene de nagyon távolinak tűnt. Viszont az igen sok zavaró felhőzet mellett – miközben gyorsítón igyekeztem, hogy legalább az előttem lévő falut elérjem – , elkezdett igazán élni az idő és ismételt óriási szerencsémre adni kezdte. A kitekeréssel megint visszasodródtam az első pont környékére. Ahogy a távolba tekintettem újra magasról, nagy váltás történt az időjárásban. Valami földöntúli segítőm elkezdte elém pakolni a felhőket, szabályos felhősztrádát varázsolva a 2. fordulópontig. Lassan haladtam előre, igyekeztem csak az erősebb magokban megállni tekerni, mert ezzel mindig csak visszasodródtam a 15-19km/h-ás szembe szélben. Még 7km volt a pontig, végig felhőkkel előttem, amikor leadtam a drótot a reptérre, hogy hol-merre vagyok. Nagy meglepetésemre Lóri szólt vissza, jelezte, hogy szétizgulja magát ott állva a reptéren.. 🙂 Innentől viszonylag már könnyű dolgom volt a felhők nekem dolgoztak. Megcsináltam a 2. fordulópontot és bőven besiklottam kisebb tekerésekkel a reptérre, végig közvetítve a hátralévő távolságot, a magasságomat..utólag akik hallgatták, úgy számoltak be erről, mintha valami élő sportközvetítést hallgattak volna.

A reptéren igazi fogadóbizottság várt, tapssal, gratulációkkal. Nagyon megható volt, örömteli pillanatokat szereztetek, köszönöm! 44,07km az új női magyar-nemzeti 3szög rekord, egyben női magyar nemzeti sebességrekord 25km-es 3szögön is.

Repülésem részletei.

A saját repüléstörténetemben valószínűleg a legemlékezetesebb hét marad ez, rengeteg tantúlságot hozott és újabb kapukat nyitott ki előttem. Izgatottan várom, hogy belépjek rajtuk. Mindenkinek köszönöm, aki egy kicsit is hozzájárult ezekhez a sikerekhez!

Teljes galéria




A rekordok napja

2014 június 23-a sok pilótának feltehetően emlékezetes nap marad, hiszen ezen a napon az elmúlt évek legnagyobb távrepülései születtek.

Nyikom starthelyről indulva, nyugati szélben számos kiváló pilóta elrepült a határig ezzel túlszárnyalva az álom 200km-t.

A napi repülések itt találhatóak.

Amire külön büszkék vagyunk, hogy Falucskai Lóránt vezető pilóta is a legjobbak közt van, élete távját repülte, 233km-t.

Repülése itt található.

Illetve Juhász Katalin megdöntötte a korábbi női 119,3km-es céltáv rekordot, így az új rekord Nyikom- Hajdúnánás: 122,3km! és itt nem állt meg, tovább repült egészen 159km-ig.

Repülése itt található.

Gratulálunk minden nagyot repült pilótának még egyszer és sok hasonlóan nagyszerű napot kívánunk még!