Scroll Top
1146 Budapest, Thököly út 114/a

Idén megrendezésre kerül az 5. Magyar Siklóernyős Liga versenysorozat, melynek alapgondolata a következő:

Mindig előre megadott időpontokban zajlik a verseny, Magyarország területén belül, megadott helyszínek valamelyikén. Ez vagy az Eged hegyet jelenti Egerben, vagy pedig a Nyikom starthelyet Pásztónál. A repülős szezonban minden hónapban egy hétvégét, azaz 2 versenynapot írnak ki, idén összesen 18 Task, (ebben lesz egy 4 napos FAI2-es hosszúhétvége is)  azaz versenyzésre kijelölt nap lesz.
A kiírt feladat lehet céltáv, hurok, háromszög, törtvonalú céltáv, szabadtáv. Értékelés szempontjából minden versenynap értékelve lesz de csak a legjobb 4 eredmény számit.

Nem titkolt célja a PD Ligának az utánpótlásképzés. Kiváló lehetőség lehet azoknak, akik a versenyzés felé kacsintgatnak de még nem érzik magukat elég ‘profinak’ ahhoz, hogy egy külföldi versenyen induljanak. Az évről évre gyarapodó mezőnyben ugyanúgy megtalálhatóak a már nagy versenytapasztalattal bíró pilóták, akik között igen komoly verseny szokott kialakulni, mind pedig a teljesen zöldfülűek, akik pedig ezáltal megtanulhatják egyrészt használni a saját műszereiket, másrészt értelmezni a kiírt feladatokat, harmadrészt pedig egyre több és több tapasztalatot, sikerélményt gyűjthetnek és ebben a rutinos ‘öreg’ pilóták is mindig nagy segítségükre lesznek.

Mi kezdettől fogva lelkes PD Liga versenyzők vagyunk és buzdítunk mindenkit arra, hogy használja ki ezt a remek kezdeményezést hiszen veszteni valója senkinek nincs, sőt csak nyerni lehet vele. A társaság a hétvégéken mindig nagyon jó, akinek van kedve az egri repülőtéren sátrazhat, sütögethet.

Az idei versenynapok a következők:

  • 1-2 task március 23-24
  • 3-4 task április 13-14
  • 5-6 task május 25-26
  • 7-10 task június 13-16 (FAI2)
  • 11-12 task július 13-14
  • 13-14 task augusztus 10-11
  • 15-16 task szeptember 7-8
  • 17-18 task október 5-6

A liga versenysorozat végeredményének díjazása:

Összetett
1. Helyezett: Kupa, érem (ASE és a SIRESZ támogatásával)
2. Helyezett: Kupa, érem, (ASE és a SIRESZ támogatásával)
3. Helyezett: Kupa , érem, (ASE és a SIRESZ támogatásával)

Női
1. Helyezett Női: Kupa, érem, (ASE és a SIRESZ támogatásával)
2. Helyezett Női: Kupa, érem, (ASE és a SIRESZ támogatásával)
3. Helyezett Női: Kupa, érem, (ASE és a SIRESZ támogatásával)

Újonc
1. Helyezett: Kupa (aunAIR paragliding támogatásával)

.

A PD Liga honlapját itt találhatod:

http://magyarpdligaverseny.blogspot.hu/

És ami talán a legfontosabb, hogy idén iskolánk  is támogatja a Ligát, siklóernyős kiegészítőkkel! 🙂

Versenyzésre fel, Hajrá!

Ha tetszik a kezdeményezés akkor nyomj egy Tetszik-et. 🙂